Oldal töltődik
ATTILA SEHEREZÁDÉT VÁLASZTOTTA KINGA HELYETT

ATTILA SEHEREZÁDÉT VÁLASZTOTTA KINGA HELYETT

RTLKlub.hu | 2012. február 9., csütörtök | Napló (vv5)

Kinga könnyeiben úszott a Villa. Attila ugyanis visszautasította a lány bulimeghívását, ezért Kingára megint rájött a világvége-hangulat.

Ahogy haladunk előre a játékban, a Villalakók úgy válnak egyre inkább egymás riválisává és ilyenkor nem könnyű olyan társat találni, akivel az ember igazán őszinte lehet. Most azonban, hogy visszaköltöztek a régi Villalakók a Villába, a játékosok lehetőséget kaptak, A plasztikcica a nyugiszobában tartotta fogadó óráját. A rendelés alatt Fecóról nem várt titok derült ki. Csaba és Fecó után Seherezádé is bekopogtatott Szandika rendelőjébe, hogy elmondja, mi nyomja a szívét. A Szenvedélyes nő elárulta, mai napig nem tudta túltenni magát azon, hogy Kinga randevúra hívta Gergőt.

Kinga megérzése bejött, Seherezádé őt hívta ki Párbajozni. De nem sok ideje volt búsulni, hiszen a két Párbajozó rögtön fogadást adhatott a többieknek. Igen ám, de a játékosok csak az egyik lány vacsoráján vehettek részt. Így aztán annak, akit Kinga és Seherezádé is meghívott, döntenie kellett, kihez megy el. Mindkét lány igyekezett meghívni mindenkit, aki fontos a számára, és mivel Attila egész nap nagyon kedves volt, Kinga őt is nagyon várta a saját vacsorájára, Attila azonban Seherezádé meghívását fogadta el.

Attila az est végére Verával és Kingával is összeveszett, majd levonta a konzekvenciát, nincs nő, nincs sírás. Seherezádé végig attól félt, hogy egyedül kell végig csinálnia a Párbaját, most mégis Kinga érzi magát egyedül. Csaba igaz biztos támaszt jelent a számára, az elmúlt hónapok történései után Attilára is szüksége lenne a Villa cselszövőjének.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
FRISS HÍREK

Január 26-án indul a ValóVilág 6

A ValóVilág Villa újra kinyitja kapuit! Január 26-án már a hatodik évaddal jelentkezik az ország legsikeresebb realityje, így a nézők...