Oldal töltődik
ESZTERT ÉS VERÁT IS CSAK EGY-EGY TÁRSA SEGÍTI A PÁRBAJ ELŐTT

ESZTERT ÉS VERÁT IS CSAK EGY-EGY TÁRSA SEGÍTI A PÁRBAJ ELŐTT

RTLKlub.hu | 2012. január 27., péntek | Napló (vv5)

Összeálltak a kampánystábok. Vera mellé Fecó, Eszter mellé pedig csak Seherezádé állt, ami rosszul is esett a Karrierista lánynak.


Vera saját bevallása szerint nagyon kipihenten ébredt, ezt még Hajdu Steve is megjegyezte, az Érzékeny lelkű nő viszont ennek ellenére sem tudta tolerálni Attila viselkedését. Az Összeférhetetlen srác a darab tömegverekedős jelenetében Vera szerint túl komolyan veszi szerepét, és csak miatta csinálja indulatosan feladatát. Az indulatot viszont érdekes módon csak a vasárnapi Párbaj kihívottja látja, ugyanis még barátja, Fecó sem ért vele egyet.

Az első jelmezes próba előtt is folytatódott a balhé Steve ugyanis hihetetlen érzékkel kérdezett bele a már csillapodni látszó vitába, így adva lehetőséget Verának és Attilának, hogy ismét egymásnak essenek. A jelmezek felpróbálása után mindenki elégedett volt, kivéve persze Kingát, aki majdnem elsírta magát a szolgalány ruháit viselve.

A Villalakók dönthettek, hogy kit támogatnak a Párbaj előtt. Vera mellé Fecó, Eszter mellé pedig Seherezádé állt, a másik három játékos független maradt, ami Eszternek egy kicsit rosszul is esett, hiszen szerinte Kinga egyre közelebb kerül hozzá, mégis inkább függetlenként akar részt venni a kampányban.

A két párbajhős beszédet tarthatott, amelyben összegezték szerepüket a Villában, és elmondták lakótársainak, hogy miért lenne jó, hogyha ők jönnének vissza a Párbajról. Eszter inkább arra próbált koncentrálni, hogy mik az ő pozitív vonásai, Vera pedig sokkal inkább ellenfele hibáit próbálta előtérbe hozni. Ez mindenkinek feltűnt kivéve Fecót, Csaba ezért meg is jegyezte, hogy barátjának ez a nő lesz a veszte.

Attila egy váratlan pillanatban megkérdezte Kingától, hogy tetszik-e neki Csabi, természetesen gondosan ügyelve arra, hogy a Helyes pasi is ott legyen a kérdés feszegetésekor. A Cselszövő annyira megsértődött a feltevésen, hogy hozzá sem akart szólni Attilához. Kinga később Eszternek és Seherezádénak mondta el bánatát, szerinte hiába alaptalan Attila kijelentése, a Helyes pasi ezt félreérthette, ettől pedig megromolhat az egyébként nagyon jó, baráti kapcsolatuk.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
FRISS HÍREK

Január 26-án indul a ValóVilág 6

A ValóVilág Villa újra kinyitja kapuit! Január 26-án már a hatodik évaddal jelentkezik az ország legsikeresebb realityje, így a nézők...