Oldal töltődik
GERGŐVEL MEGY PÁRBAJOZNI VERA!

GERGŐVEL MEGY PÁRBAJOZNI VERA!

RTLKlub.hu | 2011. december 28., szerda | Napló (vv5)

Vera a Villalakók nagy megdöbbenésére Gergőt hívta Párbajra. Ők ketten vasárnap este, tehát újév napján mérkőznek meg egymással.

A mai Összefoglaló középpontjában a Kihívás szerepelt. Ahhoz, hogy Vera méltó ellenfelet válasszon magának, szükségessé vált, hogy Vera meghallgassa a többiek tanácsát, arra vonatkozóan, kit is kellene magával vinnie párbajozni. A játékosok sorban Vera színe elé járultak: Eszter saját magát ajánlotta, Fecó viszont Attilára voksolt. A sorban a következő Attila volt, a taktikus Esztert és magát említette, ám megosztott egy apró, érdekes információt Verával, amitől bizony a lánynak leesett az álla, és amitől egy új ember is bekerült a célkeresztjébe, méghozzá Gergő. Negyedikként Csaba járult a lány elé, a Helyes pasi is az Alfahímre gondolt. Gergő következett, a magyarázkodás mellett az is kiderült, hogy Attilát és magát látná szívesen Vera ellenfeleként.

Gergő tehát próbált barátkozni, de Vera valószínűleg nem felejti el, hogy Gergő ki akarta őt golyózni a játékból. A folytatásban mindenki elmondhatta a véleményét a többiekről: a Villalakók kaptak egy urnát, amelyben a játékosok nevei voltak felírva. Mindenki húzott egy nevet és elmondta, hogy a név tulajdonosának miben kellene megváltoznia. Itt aztán előjöttek azok a sérelmek is, amelyeket eddig nem beszéltek meg egymással a Villalakók. Vera például Gergővel került összetűzésbe, Kinga pedig Fecót kérte számon. Azonban az is hamar kiderült, hogy a Dumagéppel szemben nemcsak Kingának vannak sérelmei.

Tegnap a Villalakók tombolasorsolást tartottak: Vera egy vacsorát nyert, amelyre meghívta Seherezádét, Fecót és Csabát. A kiválasztottak ki is mentek az udvarra ünnepelni, ám itt hamar kiderült, hogy mindenkiben mély nyomot hagyott Fecó korábbi megsemmisülése, amikor is a Dumagép Kingával és Eszterrel csapott össze. Fecó barátai kellemetlennek érezték a szituációt, az ellenségei viszont meglátták a támadható pontját.

Ám a Villalakók Fecóról hamar áttértek az aktuális témára, arra, hogy Gergőt vagy Attilát kellene kihívnia Verának. Közben persze Seherezádét egészen más foglalkoztatta. Ő ugyanis tanácstalan volt, hiszen nem tudta eldönteni, kit vigyen a tombolán nyert külső randira. Gergő helyett végül Attilára voksolt, és nem is bánta meg. A közös korcsolyázás fantasztikusra sikerült, sőt: ők, mint a ValóVilág5 csalódott szerelmesei sorstársak is lettek.

Elkezdődött a ValóVilág5 hatodik Kihívása: Kinga védett volt, így a Cselszövő biztonságban érezhette magát. A folytatásban Kinga behozta a bőröndöt, Lilu pedig kihívta a riportszobába Verát, ahol érzéseiről faggatta a Párbajra készülő lányt.

Szokásunkhoz híven most is megnéztünk néhány videót. Ennek az volt a célja, hogy Verát segítsük a döntésében, abban a döntésben, hogy kit hívjon ki, és kivel küzdjön meg a ValóVilág5 hatodik Párbaján. De előtte Esztert szembesítettük azzal, hogy az előző Párbaj előtt Eszter szabályt szegett. Ezért meg is kapta a büntetését.

A videók felelevenítését követően Verának 3 perce volt arra, hogy elmondja véleményét lakótársairól és a Villalétről.

Végül, a Villalakók által Kiválasztott Vera párbajra hívta Gergőt.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
FRISS HÍREK

Január 26-án indul a ValóVilág 6

A ValóVilág Villa újra kinyitja kapuit! Január 26-án már a hatodik évaddal jelentkezik az ország legsikeresebb realityje, így a nézők...