Oldal töltődik
CSABA ELVESZÍTETTE A BOKSZMECCSET, TÁRSAI KAPTAK AZ ALKALMON

CSABA ELVESZÍTETTE A BOKSZMECCSET, TÁRSAI KAPTAK AZ ALKALMON

RTLKlub.hu | 2011. december 11., vasárnap | Napló (vv5)

A Helyes pasi már négyszer szerzett védettséget az Arénában, de ezúttal Gergő legyőzte a ringben. A Villalakók meg is sorozták jelekkel a Kiválasztáson a védtelen Csabát.

A Kiválasztás eseményei

A bokszmeccs után még fel sem tudtak ocsúdni a Villalakók, máris újra választaniuk kellett egy Párbajozót. Gergő hirtelen nem is tudta, kire lehet rakni és kire nem, a lila kendők Veránál, Seherezádénál, Attilánál és Gergőnél vannak, mindenki más szabad préda volt.

Gergőnek kellett elsőként a tábla mellé állni és elmondani, kit szeretne a Villán kívül látni. Csabára tette a jelét. Csaba Eszterre tette, Fecó ismét Veronikát választotta. Veronika viszonozta a gesztust, ő Fecót küldené haza. Péter csatlakozott, ő is Fecó jeleinek számát gyarapította eggyel. Attila Csaba esélyeit növelte a Párbajra egy jellel. Kinga nagyon szerette volna Verára tenni, de erre nincs lehetősége, ezért Veronika kapta Kiválasztó-jelet. Seherezádé választásával Csaba három jelnél tartott, de rögtön utána Vera négyre, Eszter pedig ötre emelte az ellenszavazatok számát. Csaba megy párbajozni.


Ez történt a nagy Boksz Gálán

Balázs bejelentkezett az RTL Klub 2-es stúdiójából, szerinte utoljára 1970-ben a Madison Square Gardenben volt ilyen felfokozott a hangulat, mint a ValóVilág Boksz Gáláján. Erdei Zsolt volt a Gála szakkommentátora, aki már a meccs előtt nagyon izgult, mellette Horti Gábor kommentátor ült, a ringben pedig a fess, csokornyakkendős Nagy Sándor foglalt helyet speakerként.

A nyitómeccs Eszternek és Verának jutott. VV Törvényen kívüli Eszter a piros sarokban, VV Ördög Vera a kék sarokban foglalt helyet. Vera visszafogottabban, Eszter dühösebben vonult be a ringbe. A kommentátorok szerint kevés volt az idő arra, hogy megtanuljanak pontosan ütni, Eszter precízebb volt az első másodpercekben. Vera azonban a kezdeti meglepettség után feljött. A második menetben Vera életre kelt és az ütési sebességét is jobbra értékelték, mint Eszterét. 2:1-es pontozással az első mérkőzést Vera nyerte.

Balázs az első sorban álló Cristofelt szólította meg először a meccs után, a kubai csődör elmondta, hogy az ő szívében Eszter nyert. Shadi Verának szurkolt, így ő boldog lehetett a végeredménytől.

A második mérkőzést a piros sarokban elhelyezkedő VV Királylány Kinga és a kék sarokban helyet foglaló VV Szőke Ciklon Seherezádé vívta meg egymással. Bevonulásuk a kommentátor szerint cuki volt, mintha buliba készültek volna a lányok. A meccs azonban nem volt ennyire finom. Kinga rögtön a gong után nekiment Serinek, aki az első ütések után el is esett. Kingának meg kellett igazítani a fejvédőjét, Seherezádé folyamatosan a családjával kommunikált a ringből és mosolygott nekik. Az első menet cséphadarása után a másodikra már felépült egy bokszmeccs, Seherezádé vehemensen támadt, Kinga kitért előle. A harmadik menetben nem kímélte Királylány Kingát a Szőke Ciklon Seherezádé, a kommentátorok is agresszívebbnek látták Serit. Ezt a meccset egyhangú pontozással Seherezádé nyerte. Balázs szerint a bunyó nyomokban bokszot is tartalmazott.

Attila igazi profiként vonult be a harmadik mérkőzésre. A Kalapácsember a piros sarokban, Torpedó Péter a kékben foglalt helyet. Balázs szerint sokan kívánnak Attilának néhány ütést a nézők közül is. Úgy tűnik, Attilának előny a magasságkülönbség, több ütést is juttatott Péter arcába, a kommentátorok szerint nagy offenzívát indított a Torpedó ellen. A Kalapácsember nemcsak az öklére bízta a sikert, direkt provokálta Pétert. Attila a show-ra is gondolt, bár nem volt igazán sportszerű. A második menetben rászámoltak Péterre, de magához tért. A folytatásban viszont rögtön kitért Attila elől, láthatóan elhagyta az ereje. A kommentátorok szerint kritikus állapotba került a Torpedó, Erdei azt mondta, nincs értelme folytatni ezt a mérkőzést. Péter a harmadik menetben tartotta magát, de újra rászámoltak. Attila fölényes győzelmet aratott. A nézőtér első sorában álló Baricz Gergő, Muri Enikő és Kocsis Tibor is elmondta véleményét a meccsről, Gergő szerint olyan volt, mintha eleve halva született ötlet lett volna ez az összecsapás.

Eljött a két edzett és harcedzett hím összecsapásának ideje, a ringben a piros sarokban helyet foglaló VV Sáskaharcos Csaba és a kék sarokban elhelyezkedő VV Sittes Gergő. A kommentátorok szerint ez lesz a legizgalmasabb harc, mert nagyon hasonlóak a versenyzők testi adottságai. A közvélemény Gergőt tartotta esélyesnek, de a mérkőzés eleje rácáfolt erre a feltevésre. Erdei szerint ez egy érdekes meccs, az első menet parádés volt, vércseppek is megjelentek a ringben. Gergőnek felduzzadt a szeme, az orra mindkettejüknek vérzett és repültek a fogvédők. Erdei élvezte a meccset, ökölbe szorult kézzel izgult és azt mondta, az állás rendkívül szoros. Gergő arcát a harmadik menetre már elöntötte a vér. Ez volt a csúcsragadozók csúcsmérkőzése. A kommentátorok nem értettek egyet a végeredményben, a pontozás 2:1 arányban Gergő javára döntött.


Az Összefoglaló eseményei

A ValóVilág Boksz Gáláját az RTL Klub 2-es stúdiójában rendezték meg. Balázs az Összefoglaló előtt bejelentkezett a helyszínről, ami tömve volt szurkolókkal, a ring mellett a Gála szakértői és kommentátora foglalt helyet. A lakókat egyelőre nem láttuk a képernyőn, az öltözőben hangolták magukat a nagy összecsapásra.

A mérkőzés előtt a Gálát megelőző nap eseményeit láthattuk az Összefoglalóban. Vera és Veronika szövetkezésének utóéletét ismerhettük meg az adás elején. Vera elárulta Veronikának, hogy Petit egyáltalán nem érdekelte Alekosz exének fájdalma, igaz, a sírás története csak átverés volt, de ezt a veterán akkor nem tudta. Az Érzékeny lelkű szerint Péter használja a lányt, de arra még nem jött rá, hogy mire. Veronika szembesítette a veteránt, aki azon volt kiakadva, hogy hogy képzeli ez a 20 éves kislány, hogy teszteli őt?

A Villalakóknak mérlegre kellett állni a bokszmeccs előtt, ami Kingát érintette különösen érzékenyen. A Cselszövő több mint 12 kilót hízott, amit Vera nem tudott szó nélkül hagyni. De Kinga helyett Eszter vette a lelkére a megjegyzést és összeveszett ellenfelével a sértés miatt. Eszter megígérte Verának, hogy vér fog folyni a ringben és az lesz a célja, hogy ne szerezhesse meg a lila kendőt. Vera gúnyosan reagált a támadásra és csupán sportszerű meccset ígért. Attila azt üzente Péternek, hogy 20 centivel alacsonyabbra üti. Kinga továbbra is sírt a súlya miatt, Attila utánament a hálóba, hogy megvigasztalja. Vera ezalatt Fecónak panaszkodott arról, hogy mennyire felfújták Kinga súlyára adott megjegyzését. Leginkább Eszterre haragszik és meg is mondta neki, hogy jobb lesz, ha visszavesz, mert elfelejtette, hogy honnan jött.

Vera azért fél Esztertől és az ütéseitől, ezt Bunyós Pityunak mondta el a nyugiban. A Karrierista K.O.-ra készült, ezt ő is az edzőjével beszélte meg a hálóban. Attila szintén szeretné kiütni Pétert, mert a ringben nincs barátság. Illetve a barátoknak mindenből a legtöbb jár, pofonból is. Azt mondta, igazából jót tesz vele azzal, ha egy hétre kórházba juttatja, mert így legalább kijuthat a Villából. Miló Viki szerint Kingának jó esélyei vannak, mert Sehi összezuhan attól, ha megütik, míg Kinga nem. Attila az orrát félti, Gergő biztos a győzelemben, Csabát arra kérte Miló Viki, hogy higgye el, hogy sikerülni fog, mert minden fejben dől el. Csaba állítása szerint már egyáltalán nem fél.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIÁK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓK
KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
Név: Hajrá Csaba
2011-12-15 08:17:15
FRISS HÍREK

Január 26-án indul a ValóVilág 6

A ValóVilág Villa újra kinyitja kapuit! Január 26-án már a hatodik évaddal jelentkezik az ország legsikeresebb realityje, így a nézők...