Oldal töltődik
VERA LETT A KÖZELLENSÉG A VILLÁBAN

VERA LETT A KÖZELLENSÉG A VILLÁBAN

RTLKlub.hu | 2011. december 9., péntek | Napló (vv5)

Tapintható a feszültség a Villában: egyrészt a vasárnapi bokszgálának, másrészt Vera őrjöngésének köszönhetően.

A játékosok gőzerővel készülnek a vasárnapi bokszgálára. Már csak azért is, mert aki meccset nyer, az automatikusan védettséget is szerez, így a gálát követő Kiválasztáson nem kaphat jelet.

Egy biztos, a Villalakók tegnap reggel még nem tudták, kivel kell majd bokszolniuk a gálán, azt azonban már igen, hogy ki az, aki ringbe léphet, és ki az, aki nem. Ezzel pedig valóságos közelségbe kerültek a meccsek. Ezért aztán az edzéseken nem csak testileg, de lelkileg is edzették magukat a játékosok. Megindult az agyalás, ki kivel bokszolna, és ki kitől fél. Bár Fecó pontosan tudta, hogy ő nem léphet ringbe vasárnap, mégsem pihent. Felvette a kesztyűt és edzőpartnerként segítette a felkészülést.

A gála okozta feszültség mellett Vera viselkedése is tovább borzolta az idegeket. Az Érzékeny lelkű lány ugyanis gyakorlatilag mindenkivel összebalhézott a Villában, aki az útjába került. Kötekedő énje kiverte a biztosítékot a lányoknál és a fiúknál is. Fecó volt az egyetlen, aki Vera mellé állt.

Vera viselkedése ugyan elviselhetetlen az utóbbi időben, de nem egyedül neki vannak rendezetlen ügyei a Villában. Éppen ezért a játékosok rendeztek egy talk showt, Eszter és Veronika műsorvezetésével. A csajok megpróbálták feltérképezni a Villán belüli viszonyokat, többek között újra szóba került Kinga és Attila kapcsolata is.

Az igazság pillanata egyébként tegnap este minden Villalakó számára eljött. Az a nyolc ember ugyanis, aki vasárnap ringbe lép, élő adásban tudta meg, kivel kell majd bokszolnia a gálán. Természetesen, a nagy bejelentés után elindultak a taktikai megbeszélések is. Péter és Attila rendkívül lelkesen elemezte a kialakult helyzetet, Csabát viszont félelemmel töltötte el a meccs gondolata. A ringben tilos a taktika, a ringen kívül viszont nem. Így aztán, annak ellenére, hogy teljesen kiszámíthatatlan, hogy a meccsek végén kik szereznek majd védettséget, máris elindult a ValóVilág5 eddigi legnagyobb szervezkedése, melynek egyetlen célja: Verát kiejteni a játékból. A cél érdekében Eszternek nyernie kell Vera ellen vasárnap.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
ERA: nagyon dúrva,hogy ilyen ritkán frissititek az oldalt. Így nincs is értelme hozzászólni!
2011-12-15 15:25:03
Pistike: Hát igen, így alig megy át egy hozzászólás... Nemjába, ez az ertéelklub...
2011-12-10 22:26:51
Pistike: Dobjátok már ki a kuka Dant
2011-12-10 21:51:46
Név: Remélem Vera fog győzni a mérkőzésen, remélem Esztert kiüti. Lehet, hogy egy kicsit kiborult, de érthető, mert kiközösítették, belekötnek minden szavába. Attila undorító módon bujtogatja a villatársait Vera ellen, de ő nem meri kihívni párbajozni. Hajrá Csaba, neked vannak erkölcsi értékeid !
2011-12-10 21:44:41
Név: K.: egyetértek teljesen veled.
2011-12-10 21:30:23
Név: Eszter tényleg nagyon megváltozott, hát nem az előnyére. Sunyi nyalógép lett belőle ! Tényleg benyalt azoknak akik kiküldték párbajozni, ez a nő bármit megtenne, csak fogadják be Attiláék. Megérdemli majd, ha Attiláék ismét őt fogják kiküldeni párbajozni, de remélem, hogy kint is marad a másik két görénnyel együtt. Hajrá Csaba, egyedül te vagy a legnormálisabb ember a villában!
2011-12-10 21:29:10
Név: Szerintem kár a kommentek kitörléséért. Más oldalakon meghagyák a kommentokat. Leszedik ezekről az emberekről a keresztvizet is. Nem kímélik őket. Miért kell mindent eltüntetni? Nem tudjátok őket megvédeni semmiképp. Egyetértek az előttem szólóval, Attila uszít miközben nem mer senkit se kihívni. Fél a párbajtól, pedig enélkül a nem fogja megnyerni ezt a játékot. Mindenkit maga elé tol. Nem kell azon se csodálkozni, hogy lekurvázta a lány Knapnét, mert Attila folyamatos inzultálja. Eszternek eddig szurkoltam, de idővel kiderült milyen is valójában. Nagyon messze van attól, amit én értékes embernek tartok. Benyalt azoknak, akik kétszer is kiküldték párbajozni. Szerintem az unalmas Csabával ne szívózzatok, megbűnhődött már azért az egy ölelésért, ami megjegyzem emberi dolog volt.
2011-12-10 20:42:01
K.: Eszter egy sunyi,alattomos,törtető tehén! Nagyon kinyílt a csipája,a 2 főgörény mellett,de jön még kutyára dér..fog ö még bőgni! Nagyon jól ismeri azt az érzést amikor valakit kiközösítenek! Remélem minél hamarabb kikerül a villából az összes sunyi,jellemtelen játékos! Hajrá Csabi!!! Egyedül csak te vagy méltó a VV5 nyereményére!!
2011-12-10 20:32:41
Név: Undorító Attila, másokat biztat arra, hogy vigyék ki Verát párbajozni, ő nem meri kihívni, mert gyáva. Azt mondta indokul, hogy "azért mert akikkel kiment volna azok már kint vannak". Nevetséges indok, csak a gyengék vannak kint (kivéve Cristofel) azokat merte volna csak kihívni? Attila is kétszínű, mert Veronikának azt mondta, hogy Kingát csak "használja", a titokszobában pedig azt mondta, hogy nem akarja Veronika barátságát elveszíteni, azért mondta azt amit mondott. Olyan emberek, mint Attila és Péter ne nyerjék meg a főnyereményt, mert gátlástalan emberek ! Akárhányszor írok sosem teszik ki, lehet mert igazat írok ?
2011-12-10 19:31:52
Név: Igen Vera egy kicsit kiborult, de mi is így lennénk, ha kiközösítenének. Ott bent a villában sok embernek nem tetszik, hogy Vera nyíltan kimondja, amit gondol. Igaza volt, mikor azt mondta, hogy Kinga és Eszter kétszínű. Eszter nagyon nyomul Attilához és Péterhez, Kinga pedig a nagy ellenségével (Seri) is képes összebarátkozni.
2011-12-10 19:11:07
XY: megint nem látjuk a sok hozzászólást, pedig biztosan sokan írnak, mert elég sok olyan eset van, amit nem lehet szó nélkül hagyni KÉRJÜK MEGMUTATNI A HOZZÁSZÓLÁSOKAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-12-10 19:01:42
dan: dobjak ma ki azt a hulye atillat
2011-12-10 19:00:41
XY: VICZENA IGAZAD VAN! LEGALÁBB MONDANÁ AZT A T.SZERKESZTŐSÉG, HOGY A JÓ MAGAVISELETÉÉRT ELENGEDI A BÜNTETÉST. A BÖRTÖNBEN IS IGY VAN, ÉS EZ NEM BÖRTÖN,HANEM A VV5, TELE KORREKT DÖNTÉSEKKEL (HA-HA-HA)
2011-12-10 18:59:58
viczena: Nem érdekel ha nem is teszik közzé akkor is leírom. Csaba büntetését túl szigorúnak tartom. Az előző szériában is történt szabályszegés,de soha senki ilyen büntetést nem kapott. Engem a szüleim úgy tanítottak,hogy karácsony a szeretet ünnepe és ilyenkor az ember még a haragosának is megbocsát. Ilyet egyáltalán ,hogy lehet elképzelni,hogy mindenki kaphat üzenetet,csomagot szeretteitől kivéve Csaba. Nem gyilkos,bár szerintem ezt még a börtönben is meg engedik. Kívánom annak aki ezt kitalálta csak annyi örömben,szeretetben legyen része mint amennyit Csabának szán.Ez borzasztó,megalázó..
2011-12-10 15:38:18
Julika: Nem értem,hogy mire volt jó, 2 embert kizáratni a nézőkkel?Tehát miért kellett erre szavaztatni?
2011-12-10 14:05:19
FRISS HÍREK

Január 26-án indul a ValóVilág 6

A ValóVilág Villa újra kinyitja kapuit! Január 26-án már a hatodik évaddal jelentkezik az ország legsikeresebb realityje, így a nézők...