Oldal töltődik
FESZÜLT A VISZONY KINGA ÉS ATTILA KÖZÖTT

FESZÜLT A VISZONY KINGA ÉS ATTILA KÖZÖTT

RTLKlub.hu | 2011. november 21., hétfő | Napló (vv5)

Túl vagyunk Eszter és Shadi párbaján és a Szombat esti láz döntőjén is, ami valljuk be nem ment zökkenőmentesen. Kinga és Attila ugyanis feladta a versenyt.

Tegnap mind a Villában, mind a stúdióban zajlottak az események. Eszter második párbaján Shadival mérkőzött meg, a küzdelem végül a lány fölényes győzelmével zárult, hiszen a Karrierista csaj a szavazatok 79%-át kapta. Emellett volt még egy nagyon fontos megmérettetés tegnap este, a Szombat esti láz táncverseny élő döntője, amelyen két meglepő dolog is történt: egyrészt az, hogy a Kinga – Attila páros feladta a versenyt, másrészt pedig az, hogy a helyettük beugró Annamária-Csaba páros megnyerte a versenyt. Kinga és Attila között egyébként napok, sőt: hetek óta viharos a viszony. Kapcsolatukon még Keleti Andrea sem tudott segíteni, aki hol pszichológusként, hol párterapeutaként, hol pedig "ápoló"-ként tevékenykedett.

Egyébként a Párbaj előtti órákban, mielőtt ki-ki érzékeny búcsút vett volna a hozzá legközelebb álló Villalakótól, Eszter és Shadi folytatták a ValóVilág5 immár többhetes hagyományát, és megírták a titoklevelüket. Eszter Kingáról és Attiláról, Shadi pedig Veronika és Péter kapcsolatáról szedte le a keresztvizet.

Ezt követően sor került a Villa táncversenyének ünnepélyes döntőjére, amelyen Kinga és Attila csak versenyen kívül indult, helyettük Csaba és Annamária táncolt. És hát a nézők végül úgy döntöttek, hogy Csaba és Annamária nagyon furcsa párosa nyerje meg a versenyt. A kissé zaklatott állapotban lévő Kingánál ekkor újra eltört a mécses, a Cselszövő lány vigasztalhatatlannak tűnt.

És eljött végre a Párbaj órája is. Miután Eszter csúfos vereséget mért Shadira, a fiú rendhagyó módon nem annak küldött búcsúüzenetet, akit a legközelebb érzett magához, hanem Attilának, akinek szerinte nagy szerepe volt abban, hogy kiesett a játékból. És ekkor, még közel nem volt vége az estének Eszter diadalittas Villabeli visszatérése után ugyanis fény derült a levelek titkára. Természetesen, mindez a hagyományokhoz híven újabb botrányt okozott a Villában, főleg Veronika és Péter kapcsolatát bolygatta fel.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
mese: Eszter a legjobb, muvelt, inteligens es okos no. Csak igy tovabb Eszter!!!
2011-11-26 10:54:09
Mesi: Mar alig varom, hogy ezt a hisztis-idegbeteg lanyt a Kingat mar valaki kivigye es kint is hagyja. Borzalmas amit vegbevisz a villaba, nem volt ra pelda. Miatta nem nezzuk nagyon sokan a Valovilagot.Kapna tollem amitol tudna viselkedni, azt kepzeli, hogy o a sztar, pedig nagyon teved, mert a legundoritobb no akit valaha lattam. Szegeny Attila , helyedben volnek ra se neznek egy ilyen idegbeteg lanyra, ajallom, hogy tartsd tavol tolle magad, mert beteg !!!!!FFUUUUUUUUUUUUUUUJJJJJJJJJJJJJJJJ
2011-11-26 10:52:35
FRISS HÍREK

Január 26-án indul a ValóVilág 6

A ValóVilág Villa újra kinyitja kapuit! Január 26-án már a hatodik évaddal jelentkezik az ország legsikeresebb realityje, így a nézők...