Oldal töltődik
CSABA LETT AZ ELSŐ PÁRBAJ GYŐZTESE!

CSABA LETT AZ ELSŐ PÁRBAJ GYŐZTESE!

RTLKlub.hu | 2011. október 23., vasárnap | Napló (vv5)

Verejtékes küzdelem volt az első Párbaj. Mindkét játékos beleadta szívét-lelkét, de csak egy költözhetett vissza a Villába. Cristofel búcsúzott, Csaba pedig extázisba esve rohant vissza a lakókhoz.


Az összefoglaló részletei:

Seherezádé és Gergő kapcsolata az első naptól kezdve úgy fejlődött, mint egy kis virág. Napról napra közelebb kerültek egymáshoz, de behúzták a kéziféket. Jobban mondva inkább csak a szőke ciklon. A lánynak már most terhes éppen bimbózó kapcsolata, de Vera sem szeretné, ha Péter túllépne egy bizonyos határt. Vera Eszternek árulta el, hogy nem szeretne tovább Péterrel aludni. Állítása szerint Péter már második éjszaka próbálkozik a takaró alatt, amitől a lány igencsak feldúlt volt. Seherezádé Annamáriának panaszolta el, hogy Gergő fel szeretné gyorsítani a történéseket, ami a lány számára még nem fér bele a pakliba. Szerinte Gergő jobban nyomul, mint kellene. Annamari felvilágosította, hogy Gergő bizony nem egy darab fa, vannak dolgok, amik ágaskodnak olykor-olykor. Azt is hozzátette a lány, hogy nem minden úgy van, ahogy Seri nagymamája elmesélte a méhecske és a kisvirág történetét.

Néhány napja a nézők megszavazták, hogy Csaba és Cristofel csapjanak össze, már a párbaj előtt. Először egy bátorságpróbán, majd két erőnléti próbán bizonyíthattak a fiúk. A bátorságpróba abból állt, hogy a két párbajhős egy-egy siklót tett a nadrágjába, majd tarkóra tett kézzel táncolniuk kellett. Ez után következett egy erőnléti próba ahol a fiúknak egy hatalmas gumilabdába kellett bebújniuk és így fel kellett egymást borítaniuk. Az utolsó összecsapás a kitartásról szólt. Egy rudat kellett a fiúknak vízszintesen a magasban tartaniuk, aki előbb letette, az vesztett. A próbák győztese Csaba lett.

Stand up-ot adtak elő a versenyzők a villában. Gergő Crist parodizálta, aki rettenetesen jól érezte magát a főszerepben. Csabiról is remekül rímelt az Alfahím. Shadi is kipróbálta magát a „világot jelentő deszkákon”, ő Attilát vette elő. Az Összeférhetetlen szerint azonban Shadi nem igazán kapta el az ő jellemének fő vonalát. Talán majd legközelebb. Péter volt a soron következő, aki inkább táncolt a lámpaláztól, mintsem a többieket figurázta.

Az adások során több pár is lehetőséget kapott arra, hogy kettesben eltöltsenek néhány percet. Most Péteren és Verán volt a sor, ugyanolyan vacsorát kaptak, mint azelőtt Veronika és Cris, valamint Seherezádé, és Gergő. A meghívottak, Gergő, Cristofel, Seherezádé és Veronika voltak. Eszter ezen nagyon kiborult, hiszen úgy gondolta őt illette volna meg az egyik meghívó, nem pedig a másik két lányt.

Az esten túlságosan felöntöttek a garatra a fiatalok. Péter kitalált egy játékot méghozzá a felelsz vagy csókolsz címűt. Gergő rendesen becsiccsentett és megbántotta Seherezádét viselkedésével. Seri elpanaszolta a lányoknak a történteket, a csajok pedig főleg Eszter, Gergőnek adtak igazat, hiszen elmondták a lánynak, hogy más férfi is türelmetlen lenne már, ha ilyen kihívóan viselkedne velük a kiszemelt. Seherezádé saját védelmében annyit tudott felhozni, hogy ő bizony szereti játszadozni.

Nem csak Seri és Gergő zörrent össze az este folyamán, Cris és Veronika is, de gyorsan kibékültek, hiszen a fiú moziba vitte Veronikát! Autósmozit kaptak ajándékba a fiatalok, pattogatott kukoricával megfűszerezve. Úgy érezhették magukat, akár egy fekete-fehér film főszereplői. Cristofel pedig kapott is az alkalmon szerelmes szavakat suttogott Veronika fülébe, aki úgy érezte, hogy egy mesébe csöppent. Cris annyira elérzékenyült, hogy még könnyeket is hullatott. Állítása szerint nem tudja kimutatni érzelmeit, de Veronikáért mindent megtesz. Azt is bevallotta, hogy a párbajról szerelme miatt akar visszatérni a Villába.


Az első Párbaj részletei:


A két párbajhősünk között sosem volt nagyobb ellentét. Egészen a Kihívás napjáig.
Az összefoglaló elején 60-40% volt az állás, ahogy a Párbaj kezdetén is. Lilu bejelentkezett a Villába, és bejelentette, hogy itt az idő, kezdetét veszi a Párbaj.

Ahogy az lenni szokott párbajhőseink kisfilmeket néztek a Lakókhoz és az egymáshoz fűződő kapcsolatukról. Csaba mellett Cristofel többször is kiállt a pár hét során, ő mégis a Skalpvadászt hívta ki. Cris azonban bevallotta, hogy számára, ha valamit "lepacsiznak” az nem ugyanazt jelenti, mint Csabánál, aki pont ezzel érvelt a Kihívás során. Állítása szerint lepacsizták, hogy Cris nem Csabira teszi a jelét, a Kiválasztáson azonban mégis a Helyes pasi fényképe alatt landolt Cris Jele. Mára már tisztázták, hogy félreértették egymást, ezért állnak a vasárnapi nap során pont ők ketten a kűzdőtéren.

Miután Liluval is tisztázták a helyzetet, Csaba elbúcsúzott a többiektől. Számára a legfontosabb emberektől öleléssel köszönt el, a többiektől kézfogással. A gong szó után, Csaba elhagyta a Villát, és a stúdióba indult. Eközben megnézhettük a fiú legjobb pillanatait a Villában.

A stúdióban Lilu és Csaba boncolgatták a benti viszonyokat, majd Cristofel búcsúja jött. Mindenkitől megpróbált elköszönni, és megígérte, hogy legjobb tudása szerint fog küzdeni azért, hogy ő menjen vissza.

Cristofel legjobb pillanatai következtek, amiből nem volt hiány! A Skalpvadász irigylésre méltó csípőriszával érkezett a stúdióba. Lilu még külön meg is köszönte az előadást, majd ők is elbeszélgettek a benti viszonyról. Megtudtuk, hogy Csabát nagyon erős ellenfélnek tartja.

Cris azért szeretne nyerni, mert amit eddig mutatott az még csak a kezdet. Állítása szerint ő a négy személyiség netovábbja, ezeket el is játszotta.

63-37% volt az állás a szünet után. Majd ismét kisfilmek következtek. Csaba és a lányok viszonyáról láthattunk egy összeállítást. Lilu is rákérdezett, hogy kik jöhetnek be Csabának a Villalányok közül. Dya és Kinga kerültek szóba, de inkább Kinga volt az, aki jobban elcsavarta Csabi fejét. Cris állítása szerint Csabi csajozási technikája nem rossz, de nem annyira jó, mint az övé, akinek már barátnője is van a Villában. Ez után kisfilmen nézhettük meg, hogy Cris, hogy áll a női szívek terén.

Liluval, Veronikához fűződő kapcsolatát elemezték, hogy miért ez a nagy szerelem, és hogyan sikerült a fekete démonnak elcsavarni a Skalpvadász fejét.

Következtek a Párbajozók konfliktusairól szóló videók. Csabinak Attilával volt a legtöbb vitája, de összetűzésbe került Veronikával is. Elmagyarázta, hogy miért Attilával került legtöbbször összetűzésbe. Állítása szerint mivel az Összeférhetetlen volt számára a legszimpatikusabb a játék elején, és pont ő próbálta kiszorítani, ez nagyon rosszul esett neki, így inkább támadták egymást.

Ezek után Cris vitáiról láthattunk kisfilmet. Itt nagyobb volt a szórás, szinte mindenkivel került már összetűzésbe. Ezt a kubai „temperamentussal” magyarázta, hiszen pezseg a vér, akkor is, ha vita van, akkor is, ha szerelem! Csaba szerint Cris irományaiból még könyvet is adhatnának ki, annyira szórakoztatóak a Skalpvadász sorai.

A reklám után ismét 60-40% volt az állás. Visszaállt az ami az adás elején volt.
Megnéztük, hogy az ex Villalakók kinek szurkolnak, a többség Cristofelt küldené vissza a Villába.

Ezek után meghallgathattuk a kortesbeszédeket. Csaba képviseletében Fecó próbálta meggyőzni a nézőket, hogy Csabi menjen vissza a Villába. Szerinte a fiú puszta jelenléte megváltoztatná a játék menetét, magatartása pedig bárki számára példaértékű lehet.
Veronika Cris képviseletében szólt. Szerinte a humort képviseli a fiú, és ha kiesne vele együtt a jókedv is elszállna a Villából.

61-39% volt az állás a kortes beszédek után.

A reklám után azt is megtudtuk, hogy melyik Villalakó kit vár vissza. Gergő Csabit, Seri Csabit, Fecó Csabit, Attila Crist, Vera Crist, Eszter Crist, Veronika Crist, Kinga Csabit, Péter Crist, Dya Csabit, Shadi Csabit, Annamari Csabit.

Lilu megkérdezte, hogy a fiúk, hogy érzik, ki megy vissza a Villába. Csabi állítása szerint, ha az izzadt póló számítana, biztos ő menne vissza.

A műsorvezető lezárta a szavazást. A végeredmény: 59-41% volt, Csaba javára.

Csaba teljes extázisba esett, Cristofel pedig összetört. Az utolsó szó jogán Veronikától búcsúzott a Skalpvadász, és megígérte neki, hogy kint megvárja.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
Név: Szerethető a srác!
2011-11-21 08:28:37
Név: Nagy az Isten állatkertje.Attilát okolja az ostoba Kinga,h Cris kiesett, miközben ő maga is kilenced magával rárakta a jelet Cs-ra. A 9-ből bárkit kivihetett volna és lehet más ellen kint is maradt volna,mert a párbaj teljesitménye Csabának 0 volt!Önálló gondolatuk sem volt,h akkor szivük szerint kire raknák a jelet,én legalábbis nem hallottam alternativát egyiktől sem.Akkor miről beszélünk?
2011-10-24 22:22:32
Név: Na Attila, hála istennek a taktikáddal ez elszúrtad.-)))) Nem vagy te okos fiú.-))))Látod a rossz visszaszáll mindenkire!
2011-10-24 21:31:44
Név: Sajnálom Critofert!! Csaba egy kaktusz ! :)
2011-10-24 20:13:54
FRISS HÍREK

Január 26-án indul a ValóVilág 6

A ValóVilág Villa újra kinyitja kapuit! Január 26-án már a hatodik évaddal jelentkezik az ország legsikeresebb realityje, így a nézők...